fbpx

Survivor Story: Chief Rabbi Péter Kardos

Kardos Péter vagyok. Kösztenbaum Péterként születtem 1936-ban, vagyis 8 éves koromban éltem át és túl a holokausztot. Kispolgári családba kerültem, mégpedig ortodox zsidó családba és ortodox életmódban telt el a gyermekkorom. Anyám háztartásbeli volt apám hivatalnok.

A hivatalos holokauszt kezdet, 1944 március 19.-e a német megszállás előtt, jogfosztásokról már akkor hallottam, mint gyermek, de hivatalosan a megpróbáltatások azok március 19 én kezdődtek a német megszállás alatt. Hogy gyermekként, hogy láttam a holokausztot meg kell őszintén mondjam, hogy min mentem én ott keresztül, miket láttam és hallottam az jóval később, évekkel később tudtam meg, mert gyerekként mivel, nem volt összehasonlítási alapom azt hittem, hogy amit látok, hallok az mind együtt jár a gyermekkorral. Tehát szó nem volt focizásról labda meg egyéb játékokról. Ellenben játékok helyett voltak otthon építő kockából épített házak lebombázása, volt szájjal énekelt megszólaltatott légiriadók szirénák.

Néha a családból elvittek valakit, ez is hozzátartozott a gyerekkorhoz. Két nap múlva visszajött, annyit hallottam, hogy megszöktem. Amikor a részleteket akart mesélni az illető anyám rászólt, hogy „Nicht vor dem Kind” (Ne a gyerek előtt). Ez volt az első német mondat, amit megtanultam és amit jól értettem a végén. Másodszorra tudtam, hogy mit jelent. Ez az egész nyolcéves korom alatt megértekre nem mindig sikerült mert, valamikor óhatatlanul belecsöppentem a közepébe az eseményeknek nem tudtak burokban tartani. Apámat behívták munkaszolgálatosnak 44-ben. Először a Dob utca 86-ban laktunk, ott is születtem. Csillagos házba kellett költözni. Mielőtt a csillagos házba költöztünk április-4 én jól megjegyeztem a dátumot, fel kellett várnunk a sárga csillagot a ruhánk baloldalára, vagyis a szívünk fölé, minden olyan ruhadarabra, amiben az utcán közlekedtünk, tehát annak ez nagykabát ballon zakó pulóver ing. Meg volt ez rendeletileg határozat 10 cm átmérőjűnek kellett lenni és csak kanárisárga lehetett.

Na most akkor még a szomszédok otthon laktunk még nem mentünk be a csillagos házakba. Figyelemmel kísérték a nemzsidó szomszédok, hogy szabályosan viseljük-e a csillagot, de nem szóltak különösebben bele később kiderült, hogy milyenek voltak a szomszédok. Megjött a rendelkezés, hogy kijelölnek sárga csillagos házakat és minden zsidó embernek el kell hagyni az otthonát, amelyik nem sárga csillagos és be kell olyan helyre költözni. A Dob utca 86-hoz a legközelebb nekünk a Kertész utca 27-es szám esett, amelyik sárga csillagos volt és apámnak ott éltek rokonai. Ők befogadtak fogadtak bennünket. Apámat aztán onnan hívták be munkaszolgálatra, soha többé nem láttam őt, de ez egy későbbi történet, hogy mi lett utána.

Kijárási tilalmakra emlékszem meghatározták, hogy mikor hagyhatjuk el a lakásunkat. Bevásárlási sávokra emlékszem ezt akkor nem így hívták, hanem meghatározták, hogy a zsidók mikor mehetnek vásárolni. A villamoson való utazásokra emlékszem, hogy a körúton amikor három kocsiból állt a 6-os villamos, akkor is hatos volt zsidók csak az utolsó kocsira, pótkocsira szállhattak, azon utazhattak. Innentől kezdve a csillaggal ki volt voltunk szolgáltatva kereskedőknek bárhova, ahova bementünk csillaggal. Sok felé nem mehetünk csak élelmiszer vásárlásra volt idő és lehetőség, ez 2 óra volt, ha jól emlékszem naponta. Ezalatt hát éltük az életünket a csillagos házba, ahol már csak zsidók laktak. Ez egy három háromemeletes nagyon sok lakásos házak Kertész utca 27 fel is kerestem én egyszer azóta a 70 évfordulón ez idegileg nagyon kikészítette ez megint nem hiszem, hogy ide tartozik ez a téma. Lényeg az, hogy onnan vitték el anyámat először. A házmester, aki az egyetlen nem zsidó a házba megkongatta a riadót jelző rozsdás vas villamossínt, ami ott lógott fene egyen 50 centis darab. Amikor azt elkezdte kongatni mindenki kitódult a gangra, folyosóra és akkor nem a házmester, hanem egy nyilas hangja hangzott fel, hogy tíz percen belül minden ilyen, és ilyen korú asszony három napi élelemmel lent az udvaron jelenjen meg. Azért asszonyok mert a férfiakat, akik olyan korban voltak már előbb elvitték munkaszolgálatra, mint mondtam. Hát anyám összepakolt elbúcsúzott tőlünk mert nővéremmel maradtunk ketten. A nővérem még nem tartozott abba a korosztályba, akit elvittek, de megszökött a házból és onnantól kezdve erdélyi menekültként bujkált a fővárosba. Neki sikerült egészen a felszabadulásig rejtőzködnie közben, ahova mi kerültünk, ahova én kerültem időnként megjelent sikerült valami féle élelmiszer szerezni valahonnan és hát egy olyan havonta kétszer háromszor bujkálás közben felkeresett bennünket.

Nos egyedül maradtam a csillagos házba arra emlékszem október 15 én 1944-ben amikor Horthy bejelentette, hogy kilépett Magyarország a háborúból, tehát béke van. Az emberek önfeledten a zsidó lakosok utcára, ki az udvarra énekelve táncolva. Első dolguk volt letépni a sárga csillagot saját magukról utána a ház kapuja fölül letépték leütötték a bekeretezett sárga csillagot, ami jelölte, hogy itt zsidók laknak. Ez a nagy eufória ez a nagy öröm, ez körülbelül másfél két órát tartott. Már mindenki tervezte, csomagolt, hogy akkor hazamegyünk, visszamegyünk mindenki oda, ahonnan jött mert kevés őslakosa volt zsidó annak a háznak. És körülbelül másfél két óra múlva bejelentették, hogy Szálasi átvette a hatalmat. Hát én, mint gyerek nekem akkor még teljesen mindegy volt, hogy Horthy meg Szálasi kitört a béke ezt így mondták ilyen tréfás hanghordozással, de amikor a Szálasi átvette a hatalmat akkor nagyon nagy csönd lett. és nem is kellett sokáig várni. Bejöttek a nyilasok már sötét volt ez október 16 a késő délután minden zsidó lakos negyedórán belül itt jöjjön le az udvarra hozza le az ékszereit és pénzét. A lakásokat pedig hagyják nyitva. Mindannyian lementünk ott gyülekeztünk az udvaron majd kimentünk az utcára, ahol a Kertész utca és a Dob utca sarkán nagy tömeg zsidó ember várakozott nyilasoktól kísérve. A nyilasok ugyanazt az egyenruhát viseltek, mint azután 70 valahány évvel később az új nyilasok viseltek. Egy hatalmas német tank világított egy reflektorral ránk egy óriási ágyút csővel. Ilyet azelőtt csak újságokban láttam, pláne ilyen közelről, félelmetes látvány volt. Egy ládát, illetve több ládát tettek le a nyilasok mindenki a karóráját, ékszereit pénzért dobja be ebbe a ládába. Ellenőrizni fogunk utána, akinél találunk azt helybe agyonlőjük.  Hát jegygyűrűk, nyakláncok, fülbók koppantak pénz bankjegyek mind be a ládába Ez pár perc alatt lezajlott és akkor kiadták a parancsot, hogy most pedig indulás. Egy néhány ezer ember jött ott össze a szomszédos házadból. A Dob utcán elindítottak a Duna irányába. Ezt azért tartom fontosnak mondani mert akkor nekem ez nem mondott semmit. Elindultunk a Duna felé, ami nekem nem sokat jelentett, de mikor láttam, hogy anyám és a nővérem, aki közbe megjött beszélgetnek és egymás fülébe sugdosnak dolgokat és akkor valamit hozzám akart szólni nővérem és az anyám rászólt „Nicht vor dem Kind” ez volt a number 2, a második „Nicht vor dem Kind” és akkor elindultunk. A Wesselényi utca Dob utca végén befordultunk a Wesselényi utcába és a tömegnek az egyik felét a Dohány zsinagógába, másik felét a Rumbach zsinagógába hajtották. Minket a Rumbach zsinagógában, mely már zsúfolásig tele volt és nem értettük, hogy hol leszünk mi ottan, hát nem volt se ülőhely se állóhely jóformán. Emberek ott feküdtek a kövön pokrócokon, családok. A Dohány templom vagy a Rumbach templomban belül, arra emlékszem, hogy bal oldalt elől valami lépcsőn kellett lemenni ott hátul a kulisszák mögött egy ilyen pincehelyiség félébe kerültünk, amely szintén tele volt, és ott a lépcső alatt valahogy szorítottak helyett nekünk. Az egész éjszakát ott töltöttük. Fogalmunk nem volt, hogy mi lesz a következő lépés majd, másnap kora délelőtt a nyilasok bejelentették: Most pedig mindenki visszamegy a szállására!

Visszamentünk a kertész utca 27-be akkor jöttünk rá vettük észre, hogy miért kellett nyitva hagyni a lakásokat, amelyeket kifosztottak. Bementünk a majdnem üres lakásba ágyak ott voltak meg a bútorok, de különösebb értékesebb holmik úgy se voltak már. A rádiót már rég be kellett szolgáltatni korábban se telefon semmit. Lényeg az visszamentünk és elfoglaltuk a lakást elhelyezkedtünk egyszerre csak felhangzik megint a kongatás az udvaron. Kimegyünk és a nyilasok azt, mondják most mindenki bemegy a lakásába, leoltja a villanyt, felteszi az elsötétítő kereteket. Ezt meg kell magyaráznom, ezt nem mindenki tudja, mikor elkezdődtek a légitámadások Magyarország ellen tehát Budapesten például, minden este el kellett az ablakokat sötétíteni, nehogy a repülőgépeknek célpont legyen a ház vagy a lakás. Ez úgy oldottuk meg a legtöbben úgy oldották meg, hogy fából egy keretet készítettek abba fekete papírt raktak és az ablakkereteket riglikkel, minden este felriglizték, reggel le. Tehát aztán mindenki sötétítse a lakást, aki kinéz az ablakon lelőjük. Bementünk a lakásba, besötétítettünk, irtózatos ordítást hallottunk. Több száz embernek a hangját az udvarról, ez egy óriási udvar valahonnan behajtottak a házba zsidókat, hogy mi célból nem tudtok. Átmentek az udvaron hallottuk és lehajtották őket a pincébe. A pincéből fél éjszaka kegyetlen ordítás volt. Ott emberkínzás vagy mi történt, ezt konkrétan mai napig nem tudom, de azt tudom, hogy a vége az lett, hogy valahova elvitték onnan a pincéből őket, és újra bejelentették, hogy kik jelentkeznek, kik jöjjenek le megint az udvarra elviszik satöbbi. Anyám az újbudai téglagyárba került. Nővérem ismét elszökött és én egyedül maradtam a szomszédom jóindulatára bízva. Hát nyolcéves gyerekként ugye a gyerek nem maradhat itt egyedül valamilyen módon a szomszédék már szereztek a Vadász utcai üvegházból ezt is akkor hallottam először menlevelet. Ez a menlevél a védett házakban volt érvényes. Utóbbi években nemzetközi gettónak nevezték ezt akkor nem így nevezték, védett házaknak nevezték. Volt néhány ország, amelynek a követsége menlevelet adott ki a címmel ellátva bejelent vagy ez az állampolgár xy az ennek az országnak az állampolgára és az ő védelmük alatt áll. Ez a véd levél a nyilasoknak körülbelül annyit ért, had ne mondjak hasonlatot, mikor valaki megpróbálta nyilasnak átadni mikor igazolta, eltépte semmi és eldobta. Ennyit jelentett a védlevél, és ennyit jelentett a védett ház biztonsága, ennyire volt védve a ház. A Tátra utca 25-be vittek engem a szomszédok, és ott vártam hátha valamelyik családtagom megtalál. Anyám volt az, aki megszökött az óbudai téglagyárból. Egy szörnyű drámát mesélt el. Ott már nem nekem mesélte, hanem a többieknek, hogy a Sanyival véletlenül összefutottam a téglagyárban, ahol több tízezren voltunk. Ez egy gyűjtő hely volt, mielőtt elvitték a zsidókat külföldre úgymond, az Óbudai téglagyárba gyűjtötték össze. A Sanyi az édesapám volt, aki valahogy oda került a munkaszolgálatba vagy oda vitték. Azt mondta neki anyám, aki egy nagyon élelmes valaki volt apám meg egy nagyon élhetetlen valaki volt, azt mondta apámnak Sanyi gyere szökjünk meg. Erre azt mondta neki azt nem lehet. Na de miért nem? Mert mi lesz, ha névsorolvasás lesz és nem vagyunk itt. Hát ez az állampolgári engedelmesség jelentette az ő mártírhalált is egybe. Anyám megszökött megjött a Tátra utcába valahogy kinyomozta, hogy ott vagyunk. Innentől kezdve ott éltünk huszonheten egy 50 négyzetméteres lakásba. Hát el lehet képzelni, hogy itt minden

helyiség foglalt volt. Elég nehezen lehetett mondjuk a higiéniai körülményeket megteremteni ilyen körülmények között. A főzés mivel nem volt se gáz se tüzelő az udvaron ilyen faágakból épített nem tudom tábortűz, hát úgy nézett ki, mint a tábortűz és ilyen vas állványokra nagy fazekakat meg lábosokba főztek, amihez hozzájutottak. A leggyakoribb étel a sárgaborsófőzelék volt. Ehhez lehetett volna valamiért könnyebben hozzájutni, amit pedig az édességet jelenti azt úgy hívták, hogy melasz. Állítólag a cukorrépából mikor cukrot főznek ez egy melléktermék, amit a marháknak adtak oda hát ez sikerült beszerezni a melaszt ilyen ládákba jött ilyen, vöröskereszt vagy nem tudom milyen segélyszervezettől. Tudniillik azok a segélycsomagok, amiket repülők dobtak le a mai Lipótváros területére a védett házak körzetére azok csak a német katonáknak voltak számba. Megfelelően gondoskodtak is arról, hogy ne a zsidók férjenek hozzá. Velünk más dolgok történtek. Bejöttek a nyilasok, mi svájci védett házban voltunk. Bejelentették, hogy lakásból most elmegyünk mindenki hagyja nyitva a lakást. Ezt mi már sejtettük, hogy ez mit jelent, de ez most már komolyabbnak ígérkezett tudniillik a szembe lévő Szent István parkba kísértek le a Duna partra. A Dunaparton már megint sok százan voltak csillagos zsidó emberek nyilasok kíséretében. Ott megálltunk a tömegbe. Az feltűnt nekem, hogy anyám és a nővérem, aki pont ott volt akkor mikor elvittek bennünket fogják egymást kezét és tőlem megkérdezte anyám, hogy hazatalálok -e. Hát mondom, hogy hogy hova haza? Hát a Tátra utcába. Már mondom miért ne találnék hozza hát ide is találtam, hát nincs messze. JÓ! Nem tudtam, hogy miért kellett volna haza találnom, később már meg tudtam. Nos ott álltunk körülbelül egy órát. Nyilasok voltak rendőrök voltak. A rendőrök megjegyezném, hogy a legemberségesebb emberek voltak az egész holokauszt alatt. Magyar rendőrök ötöst érdemeltek a magatartásukért. Na kérem szépen ennyit erről.

Körülbelül egy óra múlva jön egy autót tőlünk jövet 100 méterre megáll. Kiszáll belőle, valami civil ember és ott beszélget a nyilasokkal. Ennek nem tudtam, hogy még jelentősége lesz, utána autó el. Nyilasok odajönnek és oda kiáltják nekünk. A gyerekesek álljanak ki a sorból gyerekkel! így is történt, a gyerekesek kiálltak a sorból még egy félóra várakozás, tehát két részre oszlott a tömeg. A gyerekesek kevesebben voltak valamivel, a gyerekesek hazamehetnek. Vissza is mentünk a Tátra utca 25-be a lépcsőházba voltunk útba az emelet felé mikor egy géppuska sorozatot hallottunk. Akkor jött a „Nicht vor dem Kind” 3. része. Azokat belőtték a Dunába. Amikor több mint 70 évvel később a Dunába megtalált csontokat temettem a Kozma utcai temetőbe, merthogy 1971-ben rabbivá avattak ezt még szerintem nem mondtam. Amikor a csontokat temettem újjá élet bennem ez az egész jelenet, az egész történet. Isten biztosítja a felejtésnek a ellehetetlenítését mert ( „Lajsz iskokh nefelejcs”22.20 p ) Csakhogy egyre durvább eszközöket használva Jóisten meggyőződésem egyrészt az eltelt idő miatt, és mivel a felejtés az embernek egyik tulajdonsága gondoskodik arról hogy mindig emlékeztessen. A rendszerváltás óta ugye a nyilas keresztek, horogkeresztek, vér és becsület, jobboldal nyilasok, mind- mind, emlékeztetnek rá. Visszatérve most már akkor az akkori eseményekre. Hát egy német katonai egység a sarkon ott Tátra utca nem tudom már melyik utca sarkán, felállított egy ágyúüteget és onnan lőtték a gépeket, mikor jöttek bombázni. Hát ez nem jelentett életbiztosítás, már akkor tudtuk, úgyhogy a pincébe mentünk le, ahol hát ott próbáltuk átvészelni a dolgokat.

 

A pandémia nagyon megváltoztatta az életünket, hogyan vészelte túl ezt az időszakot Főrabbi Úr?

 

Szóltam arról korábban, hogy Isten emlékeztet bennünket nehogy feledésbe menjen a holokauszt. Zárójelben jegyzem meg, egyetlen szervezet van Magyarországon Az Élet Menete, amelyik az tűzte ki célul, hogy ne felejtődjék el a holokauszt. Zárójel bezár.

Tehát pandémia. Mondjuk a pandémia nem hasonlítható össze, erről nem juthat eszébe senkinek a holokauszt. De, ami ezen belül történt és történik ez nem egy túlélőben rossz emlékeket ébreszt. Az első hullám idején, amikor még nem volt oltás, csak ha betegek és halottak. Mégpedig olyan halottak, akkor még úgymond nem szoktuk meg hogy búcsú nélkül elmegy egy hozzátartozónak és meghal, tehát még csak elbúcsúzni se lehet tőle. És akkor még rendelkezéseket hoztak, hogy meggátolják a betegséget. Hát az első ilyen rendelkezés volt a kijárási tilalom. Nem hiszem, hogy van olyan holokauszttúlélő, akiben ez a kijárási tilalom ne azokat az időket idézte volna fel, amikor már szóltam meg volt szabva, hogy mikor mehetünk ki a lakásból 1944-ben. Azután volt a bevásárlási sáv, amit akkor nem így hívtak, de mint mondottam korábban meg volt határozva mikor vásárolhatunk be. Óhatatlanul ez jutott a túlélő eszébe, ami egyrészt azért sem csoda mert mi mentálisan túlérzékenyek vagyunk és akkor finoman fejeztem ki magam. Nekünk mindenről az jut eszünkbe, hát még ilyen konkrétumokról. Most néhány héttel ezelőtt megláttam, hogy valaki kitűzött egy sárga csillagot itt Budapesten. Beleírta nem az, hogy Jude, hanem azt, hogy oltatlan és ebbe sétálgatott az utcán. Erre felháborodtak zsidó emberek. Ismét nem holokauszt túlélők, mert azok nem hiszem, hogy ezen felháborodtak volna. Már harmad, negyed generációsok, hogy erre használni a holokauszt meg ezt a megszentelt szimbólumát a sárga csillagot ilyen profán dologra. Engem nem zavart. Ezt is, már azt az embert, aki ezt kitűzte, Isten egyik szolgájának tekintem, akinek ez volt a küldetése, hogy emlékeztesse a többieket a holokausztra. Tehát semmi megszentségtelenítő, én ebbe semmi negatívat nem láttam, és mai napig nem látok. Igen ő úgy érezi, hogy úgy rekeszti ki az oltatlanokat, mint a zsidókat annak idején. Tudjuk, hogy ez nem így van, mert hát azért attól a sárga csillagtól egy oltással nem lehetett volna megszabadulni. Ettől viszont igen, de ha túlzó is a hasonlat, itt valami kirekesztést említ az illető. Most a saját akaratából vagy nem ki van rekesztve bizony oltatlanként, bizonyos helyekről és eseményekről. De ezt valamiféle megszentségtelenítése a holokauszt emlékének én ebben semmi ilyet nem látok.

Na most, ami a külföldi visszhangok eljutnak ide, az, hogy Amerikában „konteó” elméletek születnek, hogy a zsidók a Pfizernek a főnöke zsidó a tisztiorvos zsidó és így tovább és így tovább. Meg kell mondjam és most nem akarok eldicsekedni a mentális állapotommal, de tapasztalatból tudom és ezt sokan tudjuk az antiszemitizmus zsidók nélkül is zavartalanul üzemel. Tehát ha a zsidók nélkül is van antiszemitizmus akkor, hogy ne lenne ilyen konteó elméletek nélkül, hogy nem a zsidók. Csak érdekességként mondom, hogy a kínaiak eleinte, volt egy két Kína ellenes anyag, amikor Vuhanból jelölték meg, hogy onnan jött a vírus, kínai laboratóriumból. De olyan, hogy „antikínaizmus” ilyen nem volt. Néhány napig ezt mondták, hogy a kínaiak hát disznóság, nem vigyáztak, most ők pusztítanak el minket. De amikor aztán jött a Pfizer akkor jött az antiszemitizmus megint, de hát ezen keresnek a zsidók. Egymást oltogatják és így tovább és így tovább. Na most ide Magyarországra szerencsére sokkal szelídebb formában jött ez el, úgyhogy, hogy mondjam töredéke sem annak, ami Amerikából jönnek el erről a témáról.

 

Aggódik-e Ön amiatt, hogy az antiszemitizmus az egy soha véget nem érő jelenség és hogy valaha eltűnhet e a zsidógyűlölet a földről?

 

Az, hogy aggódom az antiszemitizmus örökéletűsége miatt, egy időben sok évtizeddel ezelőtt egy pszichiáterhez mentem, mert depressziós tünetek mutatkoztak rajtam. A pszichiáter azt mondta, hogy amin nem tudunk segíteni azt engedjük el. Szóval ne merüljünk bele, pláne nem érdemes depressziósnak lenni vonjuk meg a vállunkat, ezzel együtt kell élni. Most ezt válaszolnám arra, hogy az antiszemitizmus örök életű-e. Az antiszemitizmus szerintem mindig lesz, független attól, hogy zsidók lesznek e vagy nem a világon akkor is lesz antiszemitizmus, mert az embernek van bűnbak igénye. Olyan nincs, hogy engem valami rosszér és annak én legyek a hibás. Valaki más a hibás ezért ér engem valami rossz. Következés képpen alighanem a zsidók, de mondhattam volna a cigányokat is csak a cigányok egy bizonyos más kategória tehát a cigányok nincsenek annyira szem előtt, mint a zsidók, mert nem töltenek be közéleti funkciókat és így tovább és így tovább. Na most nem hiszem, hogy véget ér, tudniillik a gyökere, ahonnan indul az egy örök élő gyökér lesz bár manapság már ezt a katolikus egyház elhatárolódott a saját maga antijudaizmusától, ahonnan indul az antiszemitizmust, mert bizony az a katolikus egyházból antijudaizmusból indul és úgy megy át a külvilág a profán világba antiszemitizmus képen jön elő.

 

Mennyire aggódik Ön a holokauszt emlékének az eltűnése miatt?

 

Egyre gyakrabban lehetet hallani holokauszt tagadást itt Magyarországon is. Néhány országban úgy tudom itt is bevezették a büntethetőséget a holokauszttagadásnak. Na most ez úgy csapódott le, hogy azt mondták jó nem volt holokauszt, de lesz! Ezt viszont már nem büntetendő én, hogy mondjam nekem a tanítás és az oktatás előbb lenne, mint a büntethetőség mert a büntetés nem a legjobb módszernek tartom, Hát akkor csendbe terjed tovább, ha büntetik, de ez nem hal meg ez a holokauszt dolog. Hogy a holokausztnak az emlékezetnek mi lesz a sorsa ez már egy érdekes dolog, erre legalább van egy jobb tippem szó szerint tipp. Amikor elmegy az utolsó túlélő és elmegy az utolsó első másod generációs nemzedék a holokauszt fel fog sorakozni a több száz évvel ezelőtti tragédiák mellé. Nem tudom a mohácsi vész, örmény népirtás ez is odamegy felsorakozik ahogy nem emlékeznek ma már meg az első világháború halottairól sem pedig az aztán korábban, illetve később volt, mint az előbb felsoroltak. Nem emlékeznek meg az örmény népirtás áldozatairól, nem emlékeznek meg a többi nemzeti tragédiáról sem, így lesz a holokauszttal is. Iskolába majd tanítani fogják. Körülbelül annyit fognak tanítani a holokausztról egy oldal holokauszt egy oldal mohácsi vész egy oldal örmény népirtást és utána a gyerekek tudomásul veszik. Ha kell a vizsgán elmondják. Nincs és nem, hogy élő tanú nincsen már olyan tanú sem lesz amelyik elbeszélésből közvetlenül hallotta túlélőtől a történetet. Ez mi hát nem a felejtés csak a többivel egyenrangúvá válik, akkor így mondom.

 

Mi az Ön üzenete mai holokauszttagadókhoz, mit mondana Ön most nekik?

 

Miután, volt szerencsém idézőjelbe részt venni egy Budapest, Budai kitörés túrának a megemlékezésén, két évvel ezelőtt a Városmajorban. Inkognitóban nem rabbiként belopózott oda a tömegbe, ahol ilyen stilizált nyilaskeresztekkel meg horogkeresztekkel meg zászlókkal emlékeztek a Budai kitörésre. Néhány méterre volt Bíró Dániel zsidó kórháztól meg a zsidó szeretett háztól, ahol megölték nagyanyámat meg a többi beteget petróleummal leöntötték, meggyújtották kihajtották a többit, hasba lőtték. Itt parádéztak az új náci én nem is új náciknak nevezem, valamiért ezt ez terjedt el. Tehát belopództam és kíváncsi voltam, hogy miről beszélnek. Na most következő tapasztaltam és ez egy jó hír legyen ez vigasztalás az aggódóknak. Ezek fiatalok voltak és középkorúak. Fekete egyenruhában Árpád sáv meg ilyen sáv, meg ilyen kereszt. Szerbusz Pista! Hova mentek délután? Hát nincs még programunk. Nem akartok lejönni vacsorázni?

Tehát 99%-ban ilyen témákról beszélgettek, amíg nem kezdődött el maga az ünnepség. Az ünnepségen a szónok, Német eredetű, mert Németországból külön küldöttség szokott ilyenkor jönni ugye az ottani nácik csoportja. Megemlékezve kitörésről, semmiféle antiszemita, még csak antiszemita gyanús kifejezés beszéd nem hangzott el. Hanem a magyarok hősiessége, a magyarok mártíromsága, mármint akik részt vettek a kitörésben, akiket megöltek, ez volt a fő téma. Tehát magánbeszélgetésbe a napi program meg, Hol voltatok? Hova megyünk? Mit csináltok? Hogy van a gyerek, feleséged? Köszönöm minden rendben van. És eközben a kordonon túl német és magyar antifasiszta szervezetek tüntetnek ellenük. Úgyhogy két tábor volt jelen a Városmajorban akkor, és akkor utólag derül ki, hogy milyen szerencsém volt mondták a liberális újságírók, akik ott voltak, hogy nem ismerték fel a főrabbi urat.

Na most, hogy mi lett volna, ha felismernek, ezt nem tudom megjósolni. Nem volt lincshangulat. Most, ha pesszimista lennék azt mondanám, hogy azért, mert addig nem ismertek fel addig nincs lincshangulat. Ha felismernek az már egy más kérdés. De ez ténylegesen nem éreztem semmit fenyegetettséget és azután utólag onnan amikor megtudták, hogy én belül vagyok a kinti tüntetők küldtek egy hölgyet, aki bemutatkozott, hogy Ő megvéd engem. Hát nem került erre sor mert eluntam a gyűlést és nagyon rossz érzéssel mentem el, mármint a rossz érzéssel nem azért, mert olyan volt a hangulat, hanem ténylegesen egy pár méterre a mártírok megölésétől engedélyezte a főváros, vagy a bárki vagy Budán nem a várba várban hol szokták tartani a Városmajorban megtarthatják. Tételezzük fel a jót, nem tudták az illetékesek, hogy a Városmajor utcai zsidó kórház a zsidó otthonban mit művelt Kun páter és nyilas barátai.

 

 

 

 

 Mi az Ön legnagyobb félelme a holokauszt megemlékezésekkel, illetve azoknak a jövőjével kapcsolatban?

 

Azt hiszem, hogy a pandémia meg fogja változtatni, nem csak a minden más, de ezt az emlékezést is az emlékezés alatta én most Mazsihisz által szervezett minden évi vidéki megemlékezésekre gondolok, hogy szerintem nem kellene már ez az egy nagy központi megemlékezés most már elegendő lenne és hát Az Élet Menetének a programjai elengedhetetlenek továbbra is. Tehát Az Élet Menetének kéne átvenni ezt az egész funkciót és akkor a hitközség, amely a magyarországi zsidóság hivatalos képviselője egy nagy központi mártír istentiszteleten bonyolítaná ezt le. Egyrészt azért, mert vidéken nem igen vannak már a zsidók. Vidéken nincsenek jóformán túlélők sem egy-két kivételtől eltekintve. Na most, mikor összejönnek megemlékezni akkor nem emlékezni jönnek össze, hanem emlékeztetni. De emlékeztetni a magyar nyelvtan szabályai szerint csak azt az tud, aki átélte azt amire emlékeztet. Most az emlékeztető emlékeztet másokat ez lazítja már az emlékezet kultúrát nevezzük így. Bár hány egyház képviseltek ilyenkor magát meg kell mondjam amikor még én ilyen aktívabb voltam és jártam ilyenekre, egyre kevesebb volt a többi egyház részvétel ezeken a megemlékezéseken. Érthető, életszerű, logikus. Tessenek megnézni a Slihoczki istentiszteletet a Kozma utcai sírkertbe. Minden évben az őszi nagyünnepek előtt összejöttek és megemlékeztek a Mártírokról. Ez évről évre csökkent, évtizedről évtizedre egyre kevesebben vannak. Végül kivezényelték oda a Scheiber iskola diákjait, leginkább a kisiskolásokat mert azok elhozták a szüleiket vagy a nagyszüleiket rokonokkal ők alkották. Ha nem lennének ott a Scheiberesek, én állítom, hogy 30 40 embernél több már nem venne részt ezeken a megemlékezéseken. Meredeken süllyedt a létszám, ahogy elmentek a tanúk, a túlélők, valamint a második generációsok is.

 

Mit lehetne ez ellen tenni?

 

Ismétlem Az Élet Menete. Tudni illik Az Élet Menete programja színes tehát nincs az, hogy kántor, rabbi, kántor. Akkor a rabbi kiáll és azt mondja amikor 1944-ben feljöttünk a pincéből. Ki jött föl a pincéből? Hol volt ő akkor 1944ben? Tehát már hiteltelen, amit mond. Na most azt, hogy az apámék mesélték. Már az apja sem élt akkor. Most kezdi a nagyapám, dédnagyapám mesélte akkor meg ő nem élt. Ez így nagyon ciki, tehát egy semleges idézőjelbe tehát, hogy mondjam kicsit egyház semlegesebb megemlékezés kéne amilyet Az Élet Menete produkál.

 

Mi az Ön üzenete a mostani fiatal generáció számára?

 

Ez a legnehezebb kérdés, nem biztos, hogy sikerül, tudniillik a rabbi és a közösség kapcsolata az tapasztalatom szerint aszerint alakul, hogy egykorúak a rabbival vagy fiatalabbak sokkal a rabbinál. Ha egykorúak akkor szót tud érteni a közösségével. Ha fiatalabb pláne sokkal akkor én üzenhetek bármit a fiataloknak, az vagy közhely lesz akkor azért nem lesz jó. Azt nem mondhatom, hogy ne bénázzatok hanem emlékezzetek, ez így jó, mert a szleng az megy, de ez meg pláne nem én hozzám passzol. Én azt javasolnám most tényleg úgy néz ki mintha én reklámoznám Az Élet Menetét. Az Élet Menete a budapesti az úgy megtalálta a hangot minden korosztállyal, hogy ezt nem tudjuk utánozni a zsinagógákban, nem tudja utánozni a különböző mártír emlékműveknél. Tehát valahogy a fiatalságot én oda terelném efelé mondjuk műfaj felé, amit Az Élet Menete csinál.

 

 

ENGLISH TRANSLATION

I am Péter Kardos. I was born as Peter Kostenbaum in 1936, which means that I lived through and survived the Holocaust when I was 8 years old. I got into a small civic family, namely, I spent my childhood in an orthodox Jewish family and in an orthodox way of life. My mother was a domestic servant to my father.

The official beginning of the Holocaust, March 19, 1944, before the German occupation, I had already heard of disenfranchisement as a child, but officially the ordeals began on March 19 during the German occupation. That as a child, that I saw the Holocaust I have to say honestly what I went through there, what I saw and heard much later, years later I found out, because as a child, I had no basis for comparison, I thought that what I see, I hear all associated with childhood. So it wasn’t about playing football or other games. Instead, instead of toys, there were bombs of houses built of cubes built at home, there were sirens of air alarms sung with their mouths.

Sometimes someone from the family was taken away, which also belonged to childhood. He came back two days later, all I heard was that I had escaped. When I wanted to tell the details, my mother said “Nicht vor dem Kind” (Not in front of the child). It was the first German sentence I learned and understood well in the end. For the second time, I knew what it meant. It didn’t always work for me to understand during my entire eight-year-old age, because once I was inevitably dropped into the middle of events they couldn’t keep up. My father was called up for labor in 44. We first lived at 86 Dob Street, where I was born. I had to move to a star house. Before we moved into the star house on April 4th, I memorized the date, we had to wait for the yellow star on the left side of our dress, that is, over our hearts, on every piece of clothing we traveled on the street, so its a big jacket balloon jacket sweater shirt. It was a decree that it had to be 10 cm in diameter and could only be canary yellow.

Now that we lived in the neighbors’ home, we didn’t go into the star houses. The non-Jewish neighbors monitored whether we wore the star properly, but did not comment much on what the neighbors were like later. Provision has been made for the designation of yellow-star houses and for all Jewish people to leave their homes that are not yellow-star and move to a place. The closest to us at Dob utca 86 was Kertész utca 27, which was a yellow star and my father’s relatives lived there. They received us. My father was then called to work from there, I never saw him again, but this is a later story of what happened after that.

I remember curfews have been determined when we can leave our apartment. I remember shopping lanes this was not called then, but it was determined when Jews could go shopping. I remember traveling on the tram that when the tram 6 consisted of three cars on the boulevard, even six Jews could only get on the last car, they could travel on it. From then on, the star was served to merchants wherever we went with the star. We can’t go to many just to buy food there was time and opportunity, it was 2 hours if I remember correctly every day. In the meantime, we lived our lives in the star house, where only Jews lived. This is a three three-storey very many apartment houses on Kertész Street 27 I also visited once since the 70th anniversary it is nervously very finished it again I do not think that belongs to this topic. The point is, my mother was taken away from there for the first time. The janitor, who was the only non-Jew in the house, slammed the rusty iron tram signaling the alarm, which hung there a hell of a 50-centimeter piece. When it started to rumble, everyone rushed into the gangway, the hallway, and then it was not the caretaker’s voice but the sound of an arrowhead that within ten minutes, every woman of that age would appear in the yard with three days of food. Women because men who were of that age were taken to labor sooner than I said. Well, my mother packed up and said goodbye to us because my sister and I were left alone. My sister did not yet belong to the age group that was taken away, but she escaped from the house and from then on she hid in the capital as a Transylvanian refugee. He managed to hide until his release, where we got to, where I ended up, sometimes he managed to get some kind of food from somewhere, and so he visited us three or three times a month while hiding.

Well, I was left alone in the star house, I remember on October 15, 1944, when Horthy announced that Hungary had exited the war, so there is peace. People forget about the Jewish residents dancing in the street, out in the yard. Their first thing was to tear off the yellow star from themselves after they tore off the framed yellow star over the gate of the house, indicating that Jews lived here. This great euphoria is this great joy, it took about two and a half hours. Everyone had already planned, packed that we would go home then, everyone would go back to where it came from because there were few Indigenous people in that house. And about two and a half hours later, it was announced that Szálasi had taken power. Well, as a kid, it didn’t matter to me at the time that Horthy and Szálasi broke out in peace, so they said with such a funny voice, but when Szálasi took power, there was a lot of silence. and he didn’t have to wait long. Arrived at the Sagittarius it was already dark this October 16 in the late afternoon all Jewish residents come here to the yard within a quarter of an hour to bring their jewelry and money. The apartments are left open. We all went down there, gathered in the yard and then went out into the street, where a large crowd of Jews was waiting on the corner of Kertész Street and Dob Street, accompanied by archers. The Arrow Cross wore the same uniform as the new Arrow Cross 70 years later. A huge German tank lit a gun with a reflector on us with a barrel. I had only seen this in newspapers before, especially at such close range, it was an awesome sight. One or several crates have been dropped by the archers, everyone throws their watches and jewelry into this crate for money. We will check after whom we find it in place. Well wedding rings, necklaces, earrings knocked money banknotes all in the box It took a few minutes and then the order was issued to get started now. A few thousand people came there from your house next door. They started on Dob Street in the direction of the Danube. I think it’s important to say that because it didn’t say anything to me then. We headed for the Danube, which didn’t mean much to me, but when I saw my mother and sister coming in talking and whispering things in each other’s ears then my sister and my mother wanted to say something to me “Nicht vor dem Kind” it was number 2, the second “Nicht vor dem Kind” and then we set off. At the end of Dob utca, Wesselényi utca, we turned into Wesselényi utca and one half of the crowd was driven to the Tobacco synagogue and the other half to the Rumbach synagogue. We were in the Rumbach Synagogue, which was already crowded and we didn’t understand where we would be there, so there was neither a seat nor a stand for quite a bit. People lay there on the stone blankets, families. Inside the Tobacco Church or the Rumbach Church, I remember that we had to go down some stairs from the front left behind us behind the scenes to a cellar like this that was also full and there was somehow squeezed for us under the stairs instead. We spent the whole night there. We had no idea what the next move would be, the early morning the Arrow Cross announced: Now everyone is going back to their accommodation!

We went back to 27 gardener streets and then we realized why we had to leave the apartments that had been looted open. We went into the almost empty apartment, the beds were there and the furniture was there, but there were no more valuable things. The radio has long had to deliver no phone before anything. The point is we went back and occupied the apartment we settled in at the same time it just sounds again in the yard. We go out and the archers say, now everyone goes into their apartment, turns off the lights, puts on the blackout frames. I have to explain this, not everyone knows when the airstrikes against Hungary started, so in Budapest, for example, the windows had to be darkened every night so that the planes would not be the house or the apartment. This was solved by most of them by making a frame out of wood, putting black paper in it and squeezing the window frames every night. So then everyone darken the apartment who looks out the window shot. We went into the apartment, darkened, and heard a terrible roar. The voices of hundreds of people from the yard, this is a huge yard from somewhere we drove into the house Jews that for what purpose you do not know. They went through the yard to hear them and drove them down to the basement. There was a cruel roar from the basement for half a night. There was torture there or what happened, I don’t know that specifically to this day, but I do know that the end is that they were taken somewhere out of the basement and re-announced who would report, who would come down to the yard again. My mother moved to the Újbuda brick factory. My sister ran away again and I was left alone, trusting in the goodwill of my neighbor. Well, as an eight-year-old child, a child can’t be left here alone in some way. This shelter was valid in sheltered houses. In recent years it was called an international ghetto, it was not called that at the time, it was called a protected house. There have been some countries whose embassies have issued an asylum seeker with the title or this citizen xy of this is a national of that country and is under their protection. This letter of defense to the Arrow Cross was about as much as, let me say, an analogy when someone tried to pass it on to an Arrow Cross when he proved it, tore it apart, and threw it away. That’s what the letter of protection meant, and that’s what the security of the protected house meant, that’s how much the house was protected. The neighbors took me to Tátra utca 25, and I waited there to see if any of my family members could find me. It was my mother who escaped from the brick factory in Óbuda. He told a terrible drama. There he no longer told me, but the others, that I had accidentally run into Sanyi in the brick factory where we were tens of thousands. It was a gathering place, before the Jews were taken abroad, they were collected in the Óbuda brick factory. Sanyi was my father who somehow got there on duty or was taken there. He was told by my mother, who was a very food-rich someone, my father and a very inanimate someone, she told my father, Sanyi, let’s escape. That’s what he told her. But why not? Because what if there is a roll call and we’re not here. Well, this civic obedience meant his martyrdom at the same time. My escaped mother came to Tatra Street to somehow find out we were there. From then on, we lived there for twenty-seven in a 50-square-foot apartment. Well, you can imagine that everything here

room was occupied. It was quite difficult, say, to create hygienic conditions in such conditions. Cooking as there was neither gas nor a fire in the yard built of such tree branches I don’t know a campfire, so it looked like a campfire and on such iron racks large pots and pots were cooked to which they had access. The most common dish was the yellow pea vegetable. This could have been easier to obtain for some reason, and what the sweets meant was called molasses. Supposedly from sugar beet when sugar is cooked it is a by-product that was given to the cattle so it managed to get the molasses that came in such crates with such a red cross or I don’t know what kind of aid organization. As far as you know, the aid packages dropped by planes into the area of the protected houses in today’s Lipótváros area were only available to German soldiers. Adequate care was taken to ensure that Jews did not have access to it. Other things have happened to us. The Sagittarians came in, we were in a shelter in Switzerland. It was announced that we are leaving our apartment now, everyone will leave the apartment open. We had already guessed what this meant, but it now promised to be more serious, as they were escorted to the bank of the Danube in the opposite St. Stephen’s Park. On the banks of the Danube, there were again hundreds of stellar Jewish people accompanied by archers. We stopped there in the crowd. It occurred to me that my mother and sister, who was right there when they took us, were holding each other’s hands and my mother asked me if I could find me home. Can I tell you where to go home? Well to Tatra Street. I’m telling you why I wouldn’t find it, so I found it here, so it’s not far. GOOD! I didn’t know why I should have found it home, I found out later. Well, we stood there for about an hour. They were arrows, they were cops. Police would note that they were the most humane people during the entire Holocaust. Hungarian police deserved a high five for their behavior. So much for that.

In about an hour you will come to a car coming from us to stop 100 meters away. He gets out of it, some civilian man, and talks to the archers there. I didn’t know it would even matter, then car away. Arrows come over and yell at us. Have the children stand in line with the child! so it happened, the children got out of line waiting for another half hour, so the crowd split in two. There were fewer children with something, children could go home. We also went back to Tátra utca 25 and were on our way upstairs when we heard a series of machine guns. Then came Part 3 of “Nicht vor dem Kind”. They were shot in the Danube. When I buried the bones I found in the Danube more than 70 years later in the cemetery on Kozma Street, because I was inaugurated as a rabbi in 1971, I don’t think so. When I buried the bones again life in me this whole scene, the whole story. God makes it impossible for oblivion because (“Lajsz iskokh ne forgetjcs” 22.20 p) But using more and more rude tools My good belief is due to the time that has passed and because oblivion is one of the qualities of man to always remind him. Since the change of regime, Arrow Crosses, swastikas, blood and honor, right-wing Arrow Crosses have all reminded him of this. Returning now to the events of that time. Well, a German military unit around the corner on Tatra Street, I don’t know which street corner, set up a cannonball and fired the planes from there when they came to bomb. Well, that wasn’t life insurance, we already knew, so we went down to the basement, where we were trying to get through.

The pandemic changed our lives a lot, how did Lord Rabbi survive this period?

I have said before that God reminds us not to forget the Holocaust. I note in parentheses that there is only one organization in Hungary, The Process of Life, which aims to not forget the Holocaust. Parentheses close.
So pandemic. Let’s say a pandemic is not comparable, no one can think of the Holocaust. But what happened and happens within this does not evoke bad memories in a survivor. At the time of the first wave, when there was no vaccination, only if they were sick and dead. Namely, they are so dead, then we are not used to going to a relative without saying goodbye and dying, so you can’t even say goodbye to him. And then provisions were made to prevent the disease. Well, the first such provision was the curfew. I don’t think there is a Holocaust survivor in whom this curfew would not have evoked the times when I had already been told when we could leave the apartment in 1944. Then there was the shopping bar, which was not so called at the time, but as I said earlier, it was determined when we could shop. Inevitably, it came to the survivor’s mind, which on the one hand is no wonder because we are mentally hypersensitive and then I expressed myself subtly. It comes to our minds about everything, even more specifics. Now, a few weeks ago, I saw someone put up a yellow star here in Budapest. He wrote not that he was Jude, but that he was unvaccinated and walked into the street. Jewish people were outraged by this. Again, they are not Holocaust survivors because they do not think they are outraged at this. Already third, quarter generations have to use the Holocaust to find this consecrated symbol of the yellow star for such profane things. It didn’t bother me. I see this, too, as the man who set it apart as one of God’s servants, whose mission it was to remind others of the Holocaust. So there is nothing desecrating, I have not seen anything negative in it, and I still do not see it to this day. Yes, he feels that he excludes the unvaccinated like the Jews of his time. We know this is not the case, because it would not have been possible to get rid of that yellow star with one vaccine. From this, yes, but even if the analogy is exaggerated, he mentions some exclusion here. Now, of his own free will, he is excluded from certain places and events. But this kind of desecration of the memory of the Holocaust I don’t see anything like that in this.
Now, what foreign echoes get here is that in America “container” theories are being born, that Jews are the boss of Pfizer, the Jew is the officer of the Jew, and so on and so forth. I have to say and now I don’t want to brag about my mental state, but I know from experience and many of us know that anti-Semitism works smoothly without Jews. So if there is anti-Semitism even without the Jews then there would be no such container without theories that it is not the Jews. Just to tell you the curiosity, at first, the Chinese had two anti-Chinese substances when they were told from Wuhan that the virus came from there, from a Chinese laboratory. But such “anti-Chineseism” was not like that. For a few days it was said that the Chinese were pigs, they weren’t careful, now they’re destroying us. But when Pfizer came, anti-Semitism came again, but that’s what the Jews are looking for. They vaccinate each other and so on and so forth. Fortunately, this has come to Hungary here in a much milder form, so not to mention a fraction of what they are coming from America on this subject.

Are you worried that anti-Semitism is a never-ending phenomenon and that anti-Semitism may ever disappear from the face of the earth?

Concerned about the eternity of anti-Semitism, I went to a psychiatrist at the same time many decades ago because I was depressed. The psychiatrist said we would let go of what we couldn’t help. So let’s not dive in, let alone be depressed, we have to live with it. I would now like to answer the question of whether anti-Semitism is eternal. I think there will always be anti-Semitism, whether there will be Jews in the world or not, because there is a need for scapegoat. There is nothing wrong with me and I am to blame for that. Someone else is at fault so something is wrong with me. Consequently, they are probably Jews, but I could have said that Gypsies are only Gypsies in a certain other category so Gypsies are not as mindful as Jews because they do not perform public functions and so on and so forth. Now I don’t think it will end, as far as the root from which the eternal living root begins will be, although today this Catholic Church has distanced itself from its own anti-Semitism, from which anti-Semitism originates, because it certainly starts and goes from the Catholic Church to anti-Semitism. through the outside world into the profane world comes the picture of anti-Semitism.

How worried are you about the disappearance of the memory of the Holocaust?

Holocaust denial can be heard more and more often here in Hungary as well. In some countries, I know criminalization for Holocaust denial has been introduced here as well. Well now it so crashed that they said it was good there was no Holocaust, but it will be! This, on the other hand, is no longer punishable, to tell me teaching and education would be sooner than punishment because punishment is not considered the best method, Well then it goes silent when punished, but it doesn’t die this Holocaust thing. What the fate of the Holocaust will be like is already an interesting thing, at least I have a better tip for it. When the last survivor goes and the last first second generation goes, the Holocaust will line up with the tragedies of hundreds of years ago. I don’t know about the catastrophe in Mohács, the Armenian genocide is also lined up there, as they don’t remember the dead of the First World War today, either before or later than those listed earlier. They do not remember the victims of the Armenian genocide, they do not remember the other national tragedies, and so will the Holocaust. They will be taught in school. About as much will be taught about the Holocaust one page Holocaust one page Mohács disaster one page Armenian genocide and then the children take note. If you need an exam they will tell you. There is no and no witness that there will be no more witnesses who have heard the story directly from a survivor from a narrative. So what is not forgetting only becomes equal to the others, then I say.

What is your message to today’s Holocaust deniers, what would you tell them now?

After that, I was lucky enough to take part in a commemoration of a tour of Budapest, Buda eruption, in Városmajor two years ago. In incognito, he did not sneak into the crowd as a rabbi, where he remembered the Buda eruption with such stylized arrow crosses and swastikas and flags. It was a few meters from Daniel Bíró Jewish Hospital and the Jewish Beloved House, where my grandmother was killed and the other patients were poured with kerosene, the others were set on fire, and shot in the abdomen. The new Nazis parade here I don’t even call them new Nazis, for some reason this is widespread. So I sneaked in and wondered what they were talking about. Now I have experienced the next one and this should be good news for those who are concerned. They were young and middle-aged. In a black uniform, Árpád’s band and such a band and such a cross. Serbian Pista! Where did they go in the afternoon? Well, we don’t have a program yet. Don’t you want to come down to dinner?
So 99% of them talked about such topics until the ceremony itself began. The speaker at the ceremony is of German origin, because a special delegation from Germany used to come from Germany. In commemoration of the outbreak, no anti-Semitic, not even anti-Semitic, suspicious expression speech was uttered. But the heroism of the Hungarians, the martyrdom of the Hungarians, that is, those who took part in the eruption, who were killed, was the main topic. So a private conversation about the daily program set, where were you? Where are we going? What do you do? How’s the kid, wife? Thank you everything is fine. And meanwhile, in addition to the cordon, German and Hungarian anti-fascist organizations are protesting against them. So there were two camps in Városmajor at the time, and then it will be revealed in retrospect how lucky the liberal journalists who were there were to not recognize the Chief Rabbi.
Now, what would have happened if they had recognized me, I can’t predict that. There was no lynching mood. Now, if I were pessimistic I would say that because they weren’t recognized until then there is no lynching mood. If they recognize it is another matter. But it didn’t actually feel any threat and then in retrospect from there when they found out I was inside the protesters sent a lady who introduced herself to protect me. Well, it didn’t happen because I got bored of the meeting and I left with a very bad feeling, I mean, not because the mood was like that, but actually the capital allowed it a few meters from the killing of the martyrs, or anyone in Buda was not waiting in the castle. where they are kept in Városmajor they can keep it. Suppose the good, the authorities did not know what the Jewish hospital in Városmajor Street had done in the Jewish home of Father Kun and his archery friends.

What are your biggest fears about Holocaust commemorations and their future?

I think the pandemic will change not only everything else, but also this remembrance during the remembrance I now think of the annual rural commemorations organized by Mazsihisz that I don’t think this one big central commemoration would be enough now. and so the Programs of the Life Course are still essential. So the March of Life should take over this whole function and then the community of faith, which is the official representative of Hungarian Jewry, would conduct this at a large central martyr’s service. On the one hand, because there are no longer any Jews in the countryside. There are virtually no survivors in the countryside, with one or two exceptions. Now, when they come together to commemorate, they do not come together to remember, but to remind. But according to the rules of Hungarian grammar, only those who have experienced what they remember can remember. Now the reminder reminds others it is already relaxing the memory culture we call it. Although how many churches were represented at this time I had to say when I was even more active and attending, there were fewer and fewer other churches attending these commemorations. Understandable, lifelike, logical. Take a look at the Slihoczki worship in the tomb garden on Kozma Street. Every year they gathered before the big autumn festivities and commemorated the Martyrs. It has been declining year by year, there are fewer and fewer people decade by decade. Eventually, the students of the Scheiber school were evicted there, mostly the elementary school students because they brought their parents or their grandparents with relatives they formed. If the Scheiberes were not there, I would claim that more than 30 to 40 people would no longer attend these commemorations. The numbers dropped sharply as witnesses, survivors, and second-generation people left.

What could be done about it?

I repeat the course of life. It is appropriate to know The Program of the Life process is colorful so there is no such thing as a cantor, rabbi, cantor. Then the rabbi stands out and says when we came up from the cellar in 1944. Who came up from the basement? Where was he then in 1944? So what he says is already unbelievable. Now that my dad told me. His father didn’t even live then. Now my grandfather is starting, my grandfather told me then he did not live. It’s so very cool, so in a neutral quote, so to speak, a little church should be a more neutral commemoration of what the Process of Life produces.

What is your message to the young generation today?

This is the most difficult question, it may not work out, as the relationship between the rabbi and the community, in my experience, is based on whether they are the same age as the rabbi or much younger than the rabbi. If you are the same age, you can understand your community. If you are much younger then I can send anything to young people, it will be commonplace or it will not be good. I can’t say don’t be paralyzed but remember, it’s so good because the slang goes, but it doesn’t fit me. I would suggest now that it really looks like I’m advertising The March of Life. The Process of Life in Budapest has found a sound with all ages that we cannot imitate in the synagogues, we cannot imitate it in the various martyr monuments. So somehow I would direct my youth there towards, say, the genre that The Process of Life does.